- Önismeret
- Személyiségfejlődés nyomonkövetése
- Személyes korlátaink megismerése
- Egészségügyi problémák megoldásának irányai
- Egyéni étrend az egészséges élethez
- A fizikai kimerültség, a túlhajszoltság belső ürességhez vezet
- Az alvás, regeneráló fázis életünkben
- Álmaink és képeinek lebecsülése fantáziánk gyengülése
Már egészen kiskorom óta foglalkozom a különböző természettudományokkal. Az emberi elme megértésével és azon keresztül az életünkben adódó problémák megoldásának feladataival, kutatásaival. Később ez vezetett az asztrológia irányába is. Hiszen ez volt az egyetlen olyan átfogó tudomány, amely mindegyikkel foglalkozik.
Ebből kiemelve, mindig vonzott az orvostudomány, első munkahelyem is a gyógyításhoz kötött, egészségügyi alkalmazottként. Sajnos anyagi helyzetem nem tette lehetővé az orvosi egyetem elvégzését, de a magántanulás és a munkahelyeimen szerzett tapasztalatok mind segítették a fejlődésemet.
Később teljes egészében a kutatói munkák irányába terelt az élet, ezen belül a gyógyszerkutatás felé. Itt a hosszú évek alatt újra megtapasztaltam annak fontosságát, hogy a teljes gyógyuláshoz nem elég a testi fájdalmakat kezelni. Nem lehet kizárni a lelki és szellemi folyamatokat, ezekkel együtt érdemes gyógyítani a betegségeket, vagy megoldani az adódó problémákat.
Asztrológusként lehetőségem nyílt egy nem mindennapi gyógymód alkalmazására. Születésünk pillanatában, akár egy géntérkép, egy lenyomatot hozunk magunkkal, ezt jelenítjük meg az asztológia nyelvén a radix horoszkópunkban. Ezzel lehetővé téve azt, hogy nem a statisztikai adatokat figyelembe véve, hanem egyéni szinten a testi, lelki és szellemi problémákat megoldjam. Segítek feldolgozni, megmagyarázni, felkészíteni az embereket az életükben előforduló eseményekre.
Merjük használni, és felhasználni az ismeretlent és a tőle kapott lehetőségeket.